Egy kis hazai...

Július 26-án mintha karácsony lett volna, úgy vártam a reggelt. Szabadnapot kértem erre a napra, hogy kiszaladhassak a kiscsaládért a Hauptbahnhofra. Siettem nagyon, 9:51-re ért be a vonat, jóval korábban ott voltam már, hogy megkeressem a vágányt. 9:30 A MÁV-os vonat rendszerint az ötemeletes gigaépület -2. szintjére érkezik be. Vártam ott egy kicsit, de semmi... 9:45 megkérdeztem egy Deutsche Bahn-os ruciban mosolygó hölgyet, és azt mondta, hogy a budapesti vonat a legfelső szintre, a 11. vágányra érkezik...... 9:47

Jó, akkor 5 emeletnyi lépcső/mozgólépcső 9:53-re fent voltam a tetőn, MÁV sehol. Mondom ilyen a világon nincs, még az 'Érkező vonatok' táblán sem volt kiírva, féltem, hogy késik.

9:57 Azért csak menjünk vissza alulra, mivan, ha a hölgy rosszul tudta. 10:01 A lépcsőkön lefelé haladva megláttam azt a rozzant, rozoga, nyomokban kék-egyébként rozsdás MÁV-os csodát... Rohantam le a lépcsőn. Forgattam a fejem, nézelődtem, majd egyszer csak megpillantottam Anyut meg Janót... És mint a csöpögős-sírós amerikai filmekben elkezdtem futni, és úgy, de úgy megölelgettem őket, hogy csak na. :)

Megérkeztek.

Gyors élménybeszámoló a vonatútról, csomagok megvannak, irány a szálloda. Már előre felkészültem, és megvettem nekik a helyi tömegközlekedésre szóló bérletet. Pontosaban Berlin City Tour Card-ot, ami mind a három közlekedési zónába, ABC-be érvényes, és egy felnőttel egy max. 14 éves gyerek is utazhat, így 34 euróból megúsztuk 5 napra kettőjüknek a jegyeket... Hát nem egy bkv-s árszinvonal, viszont tegyük hozzá, hogy minőségében összehasonlíthatatlan a kettő. (Az én havi bérletem AB zónába 77 euró volt, csak az összehasonlítás miatt)

A hotelbe érve pont találkoztunk a főnökömmel, aki nagy mosoly közepette üdvözölte anyut meg Janót is. Felajánlotta, hogy a családom kap egy szobát a hotelben erre pár napra, természetesen ingyen, ezért előre kiterveltem, hogy anya majd hoz neki egy kis ajándékot, olyan igazi magyarosat, amit én a repülőn nem tudtam/akartam húrcolni. Így oda is adtam az ajándékot, egy Vilmost, egy Pick szalámit és egy könyvet Magyarországról. Nagyon örült neki, és bár azt mondta, nem kellett volna, tetszett neki a meglepetés. :)

Pár nappal később beszélgettünk és mondta, hogy isteni a magyar szalámi, nagyon ízlett neki. Rögtön visszakérdeztem, hogy a Vilmos?? Katja csak annyit mondott, hogy finom, igaz csak egy picike pohárkával kóstolta meg.... persze :)

Anyuéknak sokmindent meg szerettem volna mutatni, sok olyat, ami ebben a városban már a szivem csücske. Megkapták a szokásos "Hogyan ismerjük meg Berlint 5 nap alatt" csomagot, különleges programokkal kiegészítve és családiasra tervezve. :)

Első nap rövid pihenő, pocaktöltés után megkapták a szobájukat, ahová gyorsan be is pakoltuk a böröndöket. Szeretném itt kifejteni, hogy ugyan semmi gondom parányi 8 m2 szobácskámmal és ahogy egy ismerősöm hívja "babybett"-emmel, de anyuék megkapták a hotel egyik legnagyobb, duplaágyas deluxe szobáját (art room xl) erre a pár napra. Csak ámultam és bámultam, és rögtön ugrottam egy hátast (szó szerint) a hatalmas ágyba.

Délután a 100-as emeletes busszal indultunk a körútunkra. (Megjegyzem, hogy a kétemeletes buszon a sofőr feletti 2*2 első ülésen ülni nem csak hogy kiváltság, de tekintélyt követel a többi utastól, és nagy szerencse meg gyorsaság kell hozzá, hogy ott legyen helyed.) Gyakorlott utasként legalább úgy készültünk a felszállásra, mint Usain Bolt a 100 méteres síkfutás döntőjében... Sikerült is előre ülni, vagányan feszítettünk az első ülésen, tökéletes kilátással. :) 

Megnéztük a Siegasäule-t, a Bellevue kastélyt, a Brandenburgi kaput, sétáltunk az Unter den Lindenen. Megmutattam nekik a Humboldt Egyetemet, hogy hol tanultam az előző évben. Elsétáltunk az Alexanderplatzra, Világóra, TV-torony. Itt már éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk, bementünk az Alexa-ba, ami egy óriási pláza az Alexanderplatz-on (nem sok plázát láttam egyébként Berlinben, itt annyira nem menő, mint nálunk - már nálunk sem) Anyuval az érekzésük örömére sörözni akartunk, gyorsan kiválasztottuk, irány a pénztár. Koccintottunk, majd nyugodtan sétálgattunk kifelé az épületből, mikor egy rendőr elémáll, hogy "tartalmaz-e alkoholt az ital, amit iszok?"...

Na halljátok, tilos alkoholt fogyasztani és az én 2,5% radleremmel el kellett hagynom az épületet... Mondjuk ha a szénsavas kólát borítom szét a padlón az senkit nem zavar, de ne kortyolgassak már alkoholt.. ugye mert ez az volt. Mindegy, boldogan szabadultunk ki a tömegből, és indult tovább a Stadtrundfahrt.

Checkpoint Charlie, Postdamer Platz, Trabi World, megvolt minden. 

Este hullafáradtan aludtak be mindketten, szóval ereményesnek ítéltem a napot. :)

Másnap Potsdamot terveztük be, hiszen ez volt a másik szabadnapom velük, így korábban el tudtunk indulni. Potsdamban is voltam már párszor, nyílván nem ismerem annyira, mint Berlint, de jóval kisebb városról beszélünk. Egyébként az elmúlt alkalmakból tanulva, amikor mindig nagyon elfáradtunk a sok gyaloglásban - Potsdam tipikusan az a biciklis város, gyalog minden messze van, tömegközlekedésre meg nem érdemes ülni - most tudatosabban terveztem meg az útvonalat. Először a Sanscoucci parkban lévő Neues Palais-t néztük meg, majd visszafelé megálltunk a Sanscoucci kastélynál, megnéztük a Kínai-házat, valamint sétálgattunk a csodás kastélykertben, és a 30 fokos melegben belelógattuk a lábunkat az aranyhalak közé a kert központjában lévő szökőkútba. :)

Lévén szombat volt, az egész város tele volt turistával, mindenhol kirakodóvásár, sőrpultok az utcán, a forgalom elterelve. Élmény volt a főutcán sétálgatni, betárni pár boltba és nézelődni. Ilyenkor persze a fullasztó meleg elől is menekül az ember. Hazafelé pedig betértünk álmaim szupermarketébe, és megmutattam anyuéknak mi is az a Kaufland. :) Késő délután utaztunk vissza a hotelbe, pihi, vacsi, és irány újra a város, Berlin esti fényekben. Kellemes idő volt, bár kifogták a nyár legforróbb hétvégéjét, én örültem hogy nem esik és meleg van :)

A következő napokban sajnos dolgoztam napközben, ennyi szabadnapot nem tudtam/nem is akartam kivenni. Így kénytelem voltam szabadjára engedni a családot. Elvégre valami közük van a tájfutáshoz, van náluk térkép, csak eljutnak A-ból B-be. Na egész nap bennem volt az ideg, mikor csörren meg a telefon, hogy "Guten Tag! Bundespolizei." vagy a szokásos "Achtung! Achtung! Egy német magyar kisfiú elveszett!" :) 

De őszintén szólva le a kalappal előttük, mert semmi gond nem volt. Ügyesen eljutottak egyedül S-Bahnnal meg U-Bahnnal a megadott helyekre, és megnézték a Deutsche Technikmuseum-ot, másnap pedig a Museumsinsel pár fontosabb muzeumát. Én nagyon büszke voltam/vagyok rájuk, hogy mindent sikerült megoldottak egyedül.. :D:D:D Mikor pedig végeztem a munkával együtt indultunk nézelődni, Dunkin' Dougnuts-ot enni, dönerezni, jól megázni, megszáradni, Spree parton sörözni és hasonló szépek. Hetedszer voltam a Reichstagban, szóval ha valami egyszerű dolog miatt valaha is elkapnak Németországban, legyen az egy gyorshajtás vagy plázában alkoholizálás... végem van... :)

Aztán nagyon gyorsan elment ez a pár nap, meg sem érkeztek, máris arról bezséltünk, hogy mi lesz majd akkor ha hazamennek, mit visznek, mit kell még addig megnézni, elintézni. Utolsó reggel Manócskának már határozott számítógéphiánya és muzeumtúltengése volt, így anyával úgy döntöttünk kettesben hagyjuk a laptopommal, mi addig elmegyünk vásárolgatni a Primarkba. Délután kicsekkoltunk a szobából, nagyjából összepakoltuk a cuccokat, és még egy utolsó sétára indultunk az East Side Gallery-hez. Pechünkre megérkezett a forróságot lehűtő vihar/égdörgés/hurrikán, emiatt egy autóbejáróban töltöttünk vagy másfél órát... Így felgyorsultak az események, sietés haza, pakolás, indulás, délután 6-kor már a Hauptbahnhof-on voltunk, hogy megkeressük a Drezdába tartó vonatot.

(Július 29-én és 30-án vasúti karbantartás volt a Berlin- Bp. vonalon, így a vonatok nem közlekedtek, az utasoknak 2-szer kellett átszállni Pestig, valamint Drezdától - Usti nad Labem-ig vonatpótló busszal szállították őket.) 

Na megint jött a gyomoridegem, 8 perc volt az átszállásra. Anyuék meg két börönd, három táska, nulla némettudással fix, hogy ottmaradnak Drezdában, és nem találják meg a vonatpótló buszt - amit persze senki sem tudott, hogy honnan indul.

Szerencsére találkoztunk egy magyar családdal, ahol a gyerekek kicsit beszéltek angolul. Nekik elmagyaráztam, hogy hogy néz ki Drezdában a vasútállomás, és hogy merre kell keresniük a dolgokat. Aztán beért a vonat, hipp-hopp felszállás. Gyors integetés, meg puszi, meg pityergés(?) és már el is indultak... 

Én meg szomorúan ballagtam hazafelé, és azzal nyugtattam magam, hogy 3 hét és otthon leszek :):) 

Aztán este jöttek a telefonok, sms-ek. "Átszálltunk Drezdában, minden rendben volt." és "Robogunk hazafelé a vonaton", így már nyugodtan alhattam. :)

Eszméletlen 5 nap volt, nagyon elfáradtam, de megérte, mert végre ők is láthatták, hogy milyen ez a város, miért is szeretem annyira és egy kicsit újraélték azokat a dolgokat is, amiket tavaly meséltem nekik.

Nagyon örültem Nektek, már most hiányoztok (vagy még mindig)!

Utazás a Föld középpontja felé...

Hosszú műszakon vagyok túl. Múlt hét szombat óta 8 napja dolgoztam, ez nem csak testileg, de már szellemileg is kimerítő volt. Ebből 2 napig Hausdame voltam, két nap reggel pedig az étteremben segítettem, szóval nagyon sokrétően teltek a napok. :) Mindezt azért mert a kiscsaládom eljön meglátogatni, és hogy minél több időt tölthessek velük, elcseréltem az egyik szabadnapomat szombatról.

Pénteken és szombaton közel 250 embert reggeliztettünk az étteremben. A reggeli minden nap 6:30-tól 11-ig tart, ezek az arany bogárkák pedig természetesen mind egyszerre 7-től 8-ig szerettek volna reggelizni. A Spanyolországból érkező Europamundo csoportoknak komoly hírük van, mindenki retteg az érkezésükkor. Az étteremben előre +2 fővel készülnek, a szobákhoz is minden takarítóra szükség van, mert koszosak, büdösek, iszonyatok kupit csinálnak már egy éjszaka alatt és mindent felesznek a reggelinél.

Így péntek reggel jelentkeztem a konyhán eligazításra, akkor még teli vigyorral mondtam, hogy "Morgen!".

Hát nagyon örültek nekem, két másodperc múlva kezembe nyomtak egy tálcát teli tiszta evőeszközökkel és szalvétákkal, hogy terítsem meg a tiszta asztalokat. És innentől kezdve 2 órán keresztűl pörgés! Folyamatosan tálcákkal rohangáltunk, a koszos tányérokat a srácok cipelték, olykor viszont a vendégek szólítottak le, hogy kávéra, plusz csészére, esetleg cukorra-tejre van szükségük.

Kemény volt. Nagyon. Nem álltam meg egy percre sem. A vendégek már sorban álltak, mert nem volt üres asztal, volt akit a konferenciateremben ültettünk le. De sikerült minden, ÉS nem törtem össze semmit, jó bevallom volt pár elburuló pohár meg bögre, illetve majdnem dobtam egy hátraszaltót a konyhában kiömlött narancslétől :) Szó szerint. De nem tört el semmi, és mindenki megúszta a reggelt zúzódások és nyílt sebek nélkül. :) Sőt a pincérfiúk a végén odajöttek hozzám, hogy nagyon ügyes voltam, és ahhoz képest, hogy ez az első napom volt, le a kalappal. :) Jól esett, ők mindig kedvesek hozzám, bírom őket, sokat hülyülünk a közös ebédeknél. :)

Utána napközben a Housekeepingen voltam, szoba-ellenőrzés, a megszokott módon. Már kisujjból megy minden. De meglett a böjtje, hogy odatettem magam a étteremben, délután szóltak, hogy ügyi voltam, és kéne megint segíteni, és bennem bíznak, ezért szombat reggel is a konyhán kezdtem a napot reggel 7-kor.

Mondjuk nagy előnye ennek, hogy korábban, már 2- fél 3-körül végeztem ezeken a napokon, így utána kimentem napozni a közeli Tiergartenbe.

Szombaton egyébként visszafogottabb volt a spanyol csoport, és már tanulva az előző napi sorbanállásból több turnusban jöttek enni, szóval nem volt akkora tömeg egyszerre. Ennek örömére Esztikének sikerült összetörni egy poharat. :)))) Próbáltam elsunnyogni, persze nem lehetett, sőt mondták a többiek, hogy nyugi, van ilyen, és a sarokban lévő ládára mutattak, tele volt törött, repedt tányérakkal és bögrékkel. Büszkén belehelyeztem az én első törött poharamat is. :)

A vendégek nyugisak voltak, és kedvesen szóltak az emberhez (ez sajnos nem mindig jellemző). Nagyon kis kedves volt egy család, ahol a piciknek többször is kellett vinnem új bögrét, tányérat, sőt még egyszer a tea is kiborult náluk. Mikor pakoltuk el az asztalukat, 3 euró borravaló ott virult a váza mellett. :) Hát 3 centivel magasabb lettem hirtelen, rögtön a második napomon borrvalót kaptam az étteremben is. Ha így folytatom nyitok otthon egy szállodát... menne az üzlet szerintem. :)

Aztán a 8 nap hajtás után vasárnap jött a megváltás. Feiertag, endlich! 

Kellően rápihentem a szabadnapra egy szombat esti bulizással, amit a hotelben kezdtünk a francia gyakornoklány, Pauline-nal és az ő francia barátaival, majd egy kocsmában hajnali 2-ig biliárdozás és csócsózás közben megállapítottuk, hogy a magyar lányok jobban csócsóznak, mint a franciák, és utána reggel 6-ig a Kudam egyik menő klubjában a Q-Berlin-ben buliztunk tovább... :) 

Szerencsére onnan már csak 5 perc sétára van a hotel, így reggel gyorsan hazaértünk. A hotelbe érve viszont a recepción teli szájjal röhögtek a srácok, hogy most kell hazajönni a bulizásból ejnye. :) Én pedig mentem aludni, kemény 4-5 órát, mert nagy terveim voltam vasárnapra, nagyon nagy terveim! :)

Már hetekkel ezelőtt elterveztem, hogy vasárnap, ha szabadnapom lesz, akkor kimegyek a Mauerparkba, ahol vasárnaponként Flohmarkt-ot (Bolhapiacot) tartanak. Erről tavaly már meséltem kicsit. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy használt cuccok és kacatok mindenhol. Egy külön kis világ, zenészekkel, kézművesekkel, török kajaárusokkal és sok-sok bolhapiacos áruval. Tavaly óta csak nagyobb és jobb lett.

 

  

Mindenhol tömeg (ez mondjuk nem volt annyira jó), napsütés, jobbról egy gitározó srác, balról egy vagány szőke csaj énekelt. Aztán bemész a sorok közé, és elveszel a vásárban, mindenhonnan finom fűszeres illatok, csillogó fények, és kiabáló árusok vesznek körül. Az evőeszközből készült ékszerek, a Berlin-es szuvenircuccok, a bútorok, táskák, cipők forgatagában az ember mindent megtalál, amit szeretne.

Csak nézelődtem, egy radlerrel a kezemben jártam a sorokat, mikor egy török néninél megpillantottam egy szép pénztárcát, rámosolyogtam, gondoltam a biztos mond valami eszméletlen összeget, de mikor rákérdeztem az árára, 1 eurót mondott. :) Így lett kék pénztárcám. 

Aztán tovább sétálgattam, 30 fok volt, égett a bőröm. Délután még stranda szerettem volna menni, de persze naptejet nem tettem el....... Gondoltam itt vagyok egy bolhapiacon, valakinél csak van naptej, így a nézelődés közben figyeltem hátha tudok kérni valakitől egy picit az orromra.

Egyszer csak az egyik árus asztalán pedig megpillantottam 3 doboz bontatlan naptejet, hát nem hittem el!!! :) Mekkora királyság már, na gyorsan lealkudtam a 2 euróról 1,5-re és irány a strand. :)

Ezért imádom ezt a várost, minden működik, és pont úgy ahogy annak működni kell!

Tavaly Wannsee-n voltunk egyszer strandolni (amikor egyszer véletlenül meleg volt :)), most viszont szerettem volna felfedezni valami más helyet is. Olvastam, hogy a Tegel-i reptér közelében is van egy strand a Tegeler See partján, így hosszas keresgélés, kérdezősködés után útnak indultam. Előre megnéztem, hogy melyik metróval, melyik busszal kell majd mennem. A metró végállomása a tó keleti oldalán van, de ott mély a víz, hajókikötő van, és a strand a nyugati oldalon található. Én meg azt gondoltam (akkor még), hogy megspórolom a 20 perces buszutat+20 perc sétát és lemegyek a tó nyugati partjára, biztos be tudok menni ott is a vízbe.... 1 órás keringés lett az eredménye ERDŐBEN. :)

Mentem, mentem, majd egy idő után láttam, hogy itt nem lesz olyan partszakasz, ahol be tudok ugrani fürdeni, de sabaj akkor keressük meg a busz megállóját, ami a tó körül halad. Olyan erdőkben jártam, hogy ihajj, nem is gondoltam, hogy ilyen is van Berlinben. Még mókust meg rókát is láttam a nagy túra alatt, ami nem lett volna ilyen rossz térképpel vagy iránytűvel mondjuk. Szerencsére egyszer csak kilyukadtam egy fogadónál, ahol a néni megnyugtatott, hogy teljesen rossz helyen vagyok, de ha erre meg erre indulok, akkor 20-30 perc múlva odaérhetek a buszmegállóhoz... 

Hát tényleg volt annyi, de szép helyeken jártam, és végül tényleg megtaláltam a buszmegállót, amivel pár perc alatt odaértem a Strandhoz, igaz ott még 20 percet sétálni kellett a bejárathoz, de ekkor már hajthatatlanul vizet, tűzforró homokot és napozást akartam minden mennyiségben. :)

A strand egyébként csodásan nézett ki, homokos partszakasz volt, és a vízben csúszdák meg ugródeszkák is voltak. Teljesen korrekt öltöző, zuhanyzó, és zárható!! öltözőszekrények voltak, meg is voltam lepődve, itt a világ végén, de egyébként Berlinben az összes strandot egy bizonyos Strandesamt üzemeltet, így megfelelő keretek között működik minden. A felnőtt 4,5, a diákjegy pedig 2,8 euró volt (természetesen bepróbálkoztam az ELTÉ-s -már nem érvényes- diákommal, azt se tudták eszik-e vagy isszák, de megkaptam a kedvezményt!)

A strand tele volt, vasárnap lévén rengeteg család, sok fiatal, de ettől függetlenül nem volt zsúfolt, én pont találtam is magamnak egy ilyen kis csinos napozós -árnyékos napágyas fülkét, amiben elfértek a cuccaim. A víz szuper volt, kellemes, bár egykét gyereket jól felpofoztam volna olykor, mert tényleg poén a másiknak a szemébe fröcskölni a vizet, az meg utána imádkozhat, hogy a kontaktlencséje ne a vízfenéken végezze. :) De ettől függetlenül imádtam minden percét. Döglődtem a napon, égettem a testem, NAPTEJJEL, és barnultam, és pihentem, és fürödtem. :)

Fantasztikus nap volt, és bár csak egy szabadnapom volt, kellően odatette magát :) Most pedig csak péntekig kell várnom, 3 szabadnapom is lesz, mert érkezik egy kis hazai, egy anyu meg egy Janó, és alig várom már őket, mert nagyon hiányoznak. :):)

Hazamenni viszont nagyon nem akarok, (akinek nagyon hiányzom ő ezt most ne olvassa :):)), de imádom a munkám, a gyakorlatot, az embereket, a várost, és nem akarom, hogy lassan 26 nap múlva vége legyen...:(

Puszi Nektek!

jumbo, Hausdame, király, ász...

Csodás két napon vagyok túl. Kedden és szerdán Hausdame voltam, a hotel Housekeeping részlegének vezetője.  A rendes Hausdame, Miriam szerette volna megmutatni nekem, hogyan is működnek a dolgok, mire kell figyelni egy ilyen nagy szálloda épületének és szobáinak takarításakor. Miriam félig kubai, így szerintem förtelmesen beszéli a németet, alapvetően alig értem, amit mond… most két napig hallgattam, sőt értenem kellett mindent.

Már előre féltem, hogy majd magyaráz, magyaráz, én meg mint borjú az újkapura. :) Na ezt elkerülendő megkértem Beata-t, a lengyel szobalányt, hogy előtte délután magyarázzon el mindent, így egy lépéssel előbbre leszek. :)

Kedden reggel 7-re mentem az irodába, Miriam már boldogan várt, hogy na uccu neki. Hozta a papírokat az elutazó és a foglalt szobák adataival és nekiültünk a munkának.

Először a szálloda online rendszeréből lekértük az elutazó vendégek szobáit, majd megnéztük, hogy azon a napon hány takarító dolgozik, és melyik emeletre kit tudunk beosztani. A szobalányok/fiúk között nagyjából egyenlően kell elosztani a szobákat, ami egyébként nem is olyan könnyű feladat. Hosszas számolgatás után kijött, hogy minden szobalány 7 elutazó és 10 maradó szobát kap, valamint a másik két gyakornok lány is kap 25 maradó szobát.

Ezután minden szobalánynak/fiúnak egyenként kell elkészíteni a beosztását, azaz, hogy melyik emeleten, melyik szobákat kell rendbe tenniük. Na itt jönnek a gondok, mert ha az 5.-en csak 4 elutazó szoba van, a 6.-on meg 10, akkor megy a mászkálás, meg a „barominehéz és aliglehetmegmozdítani” takarító kocsik hurcolása.

Lekűzdöttük az akadályokat, mindenkit beosztottunk, ezután minden szobalánynak/fiúnak kinyomtatjuk a szobákat tartalmazó listát, plusz az egyéb elintéznivalókat is felírjuk. Például több szobába is szoktak extra ágyat betenni, valamint a VIP vendégek számára fürdőköpenyt, szépségápolási szereket kell a szobába bekészíteni. A emeletek mesterkulcsait és a beosztást 8:30-kor adjuk át a szobalányoknak/fiúknak a Personalraum-ban, és függönyt fel! Indulhat a show!

  

Az online rendszerből folyamatosan kell lekérdezni, hogy melyik szobából csekkoltak már ki a vendégek, hiszen először csak ezeket a szobákat tudják takarítani a szobalányok. Ezeket a szobaszámokat pedig napközben mindig mondani kell nekik, szóval sokat szaladgáltam. Hivatalosan 12:00-ig kell kijelentkezni, persze van lehetőség late-check out-ra, de erről előre értesülünk. Itt teljes ágyneműcsere, új törölközők, teljes takarítás szükséges, ezzel 14:00-ig végezni kell, hiszen az új vendégek ekkortól csekkolhatnak be. A maradó szobák esetében nincs ennyi feladat, viszont a vendégek hajlamosak délután 2-ig aludni, és „Bitte nicht stören”-nel elzavarni az embert…

Amikor nagyjából beáll a nyugalom és minden rendben működik, akkor az alkotó pihen, vagyis csak leül meginni egy kávét, mert van még munka bőven. :)

A kitakarított szobákat nekünk kell ellenőrizni, vagyis „fehér kesztyűben” végigmegyünk és megnézzük, hogy poros maradt-e a polc. Figyelni kell mindenre, mert elképzelhető, hogy a szobalányok figyelmét elkerülte valami. Az ágyaknak megadott rend szerint kell kinézni, a lepedő csak úgy állhat, vagyis fekhet, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva. Az ágyon és a padlón sem lehet hajszál, és persze semmi sem lehet poros, foltos. Új törölközőket, kozmetikai cuccokat kell bekészíteni.  Ezért minden szobát nagyítóval átfésülünk, és ha valami nem megfelelő, vagy hiányzik, akkor szólunk a szobalányoknak, hogy pótolják, rosszabb esetben csinálják meg újra.

Korábban már elég sokszor ellenőriztem szobákat, szóval ez a része nem volt újdonság, mégis nagyon féltem, hogy nehogy valamit elrontsak, vagy ne vegyek észre. Miriammal egyébként egész nap „beszélgettünk”, ő beszélt én meg bólogattam. Najó volt, hogy kérdezett pár dolgot és volt olyan is hogy válaszoltam. De például elmesélte, hogy apukája kubai, kérdezett a családomról, és folyamatosan megdicsért, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyen jól fog nekem ez menni. Amint szóba került, hogy augusztus végén megyek haza, nagy sajnálkozások közepette viccesen megkérdezte, hogy nem szeretnék-e itt maradni a hotelben és egy Ausbildung-ot csinálni később náluk? :)) Viccesen visszamosolyogtam és nem mondtam semmit.

Persze egész nap megy a pörgés, a recepcióra folyamatosan érkeznek be a hívások a vendégektől, hogy a 116-osban rossz a zuhany, a 202-ben túl hideg van és nem működik a klima. Közben egy vendég úgy dönt, hogy egy nappal korábban utazik haza, vagy éppen szeretne egy másik párnát, mert a mostani kényelmetlen. Ezeket a cetliket percenként kaptam az asztalomra… ezeket természetesen rögtön intézni kellett.

A nap végén, mikor a takarítók végeztek, ellenőrizzük a maradék szobát, összegyűjtjük a kulcsokat, a szobalányok beosztása alapján ki kell számolnunk, hogy mennyit dolgoztak, ők ez alapján kapnak majd fizetést. Valamint a tiszta ágyneműket és törölközőket kell átvennünk a tisztító cégtől és mindent rögzíteni az online rendszerben.

Ügyesek voltunk, délután fél 3-kor már zuhanyoztam, és mivel fantasztikus napsütés volt, ezért a délután többi részét a Tiergartenben töltöttem egy törölközőn, a napon égettem magam és egy hűs Berlinerrel enyhítettem a napszúrás jeleit. :)

Szerdán ugyanezt a protokollt csináltuk végig, azzal a különbséggel, hogy most mindent egyedül csináltam. Miriam csak ott ült mellettem, tolta a kávét meg a croissant. Napközben megint ellenőrzés, napvégén zárás. Ment minden, mint a karikacsapás.

Megköszöntem Miriamnak ezt a két napot, nagyon jól éreztem magam és baromi érdekes volt ez az egész. Ő is megköszönte nekem, nagyon pozitívan csalódott, ezért arra gondolt, hogy augusztusban (amikor már a Food&Beverage részlegen dolgozom maj), amikor ő szabadságon lesz, újra beoszt majd Hausdame-nak, mert nyugodt szívvel meri rámbízni a házat. :)

Számomra ennél nagyobb elismerés nem is kell.

Ma visszatértem a földi haladók közé, és az Unterhaltung mellett maradó szobákat tettünk rendbe, meg a szokásos dolgok. Egy fél órán keresztül például a ma érkező spanyol „nem beszél sem angolul-sem németül” csoportnak nyitottam ki a szobaajtókat, mert nem tudták használni a chippeket. Sosem unalmas ez a munka, minden nap más kihívás van. :)

Csodás meleg van, kemény 28 fok. Ma a munkaidő után full fáradtan, és nyűgösen elindultam futni. A szálloda bejáratáig jutottam, 40 fok volt kint, legalábbis annyinak tűnt. Égetett a napocska, ami csodálatos, de nem edzéshez való, így bepróbálkoztam a recepción, hogy ha már itt ez a szuper kis légkondicionált konditerem az alagsorban a vendégek számára, nem használhatnám-e én is. Dehogynem :)

Szuper gépek vannak, a futógépen beépített POLAR pulzusérzékelő van, így a pulzusmérőm értékét is mutatta rendesen. Két nagyképernyős tévé is van, meg kellemes 18-20 fok. Fél órát futottam a futógépen, ennek a felét emelkedőn, majd 20 perc az ellipszis tréneren és még egy kis súlyzós edzés is belefért. Kellemesen elfáradtam, utána jöhetett a finom vacsi, csirkemell-saláta változatban :)

Jajj és a legnagyobb hír, hogy valami csoda folytán NÉHA van internet a szobámban. Igaz, hogy csak a sarokban, csak szorosan a fal mellett, csak 20 centivel a matrac felett, de van, néha. :) Legalábbis tegnap tudtam beszélni skype-on a családommal, amire sajnos eddig alig volt lehetőségem.

Holnap új kaland. Érkezett egy spanyol csoport, hírhedt nevükön „Europamundo-sok”, akik óriási mocskot csinálnak, és felesznek mindent az étteremben. Eddig csak egszer láttam őket múlt héten. Miattuk kellett kiköltöznöm a szobámból, pontosabban a sofőrjük miatt.

És holnap reggel, mivel ezek tényleg mindent megesznek, az étteremben pedig nincs elég ember, ezért ott kell segítenem, szóval 7-re megyek a konyhára, és még fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. Holnap kiderül.

Puszi Nektek. :)

Samstagabend ... zu Hause

azaz Szombat este ... otthon. 

(Ilyesmit a legrosszab rémálmaimban sem gondoltam, hogy Berlinben ... a szombat estét ... otthon töltöm.) 

De hát holnap munkanap, dolgozom, így sajnos a megszokott bulizás egyre inkább háttérbe szorul. Lehet hogy jó ez így? :) (Azért amikor a hotelablakból kinézve éppen szórakozni induló fiatalokat látok a kedvenc sörömmel a kezükben, megszakad a szívem... hiányzik az Erasmus...)

A héten két szabadnapom volt, de sajnos külön-külön (szerda és péntek) és úgy ment el mindkettő, mintha nem is lett volna. Nem érzem annyira kipihentnek magam, mint szeretném, de jókedvemet ez sem szegheti. A munka egyre jobb, egyre komolyabb feladatokat bíznak rám, elégedettek velem. Többnyire reggel 8-kor kezdek, most hétvégén viszont 9-re kell mennem. Elvileg azért, mert később, délután 4-5 körül lesz majd rám szükség. Na most ehhez képest megint hoztam a formámat, és szokásosan délután 3-kor mindennel végeztem. Sőt a pincérfiúk kérésére, mivel még volt időm bőven, felporszívóztam az étteremben. 

Imádok porszívózni, itt olyan király gépek vannak (najó van amelyik siralmas állapotban van), hogy tényleg könnyű velük dolgozni. "Jürgen", a recepción lévő porszívó igazi hű társam, sosem hagy cserben, és minden nap randizunk :):) 

A hét eseményeire a pontot az tette fel, hogy csütörtök este behívtak az irodába, nagy csend, aggódó arcok... Már kezdtem megijedni. Az aznapi supervisior közölte, hogy sajnos túlfoglalták a szállodát, és most így +2 főnk van. Én meg egy sofőr, aki egy spanyol csoporttal jött....

Kilakoltattak...

Itt lefagytam. Felkészítettek, hogy majd költözködnöm kell, és hogy majd át kell pakolnom néha, ha úgy alakul, de az a MAJD mindig olyan távolinak, ismeretlennekk tűnt. :)

Így a munkaidőm végén, gyors pakolás, a szobámat ki kellett takarítanom csili-vilire, és mindne cuccommal menjek ahová akarok. Persze jöttek a lehetőségek:

1. Kudamm, menő bevásárló utca, de talán éjszakára mégsem...
2. Konferencia-terem, előnye, hogy van net, ellentétben a szobámmal, viszont se egy ágy se egy fürdő, maradna a padló
3. Pauline, a francia gyakornoklány franciaágyának egyik fele (tudom, hogy legtöbben ezt választottátok volna:)
4. Alternatív Eszti-féle megoldás: Napközben a városban, a cuccaim Pauline-nál, aludni pedig átmentem egy másik hotelbe, ahol Anett végzi a gyakorlatát. Nagyon aranyos volt, hogy befogadott. :) Így alig zavartam őket, én is pihentem, csak a cuccaim voltam ezerfelé. Sohatöbbet. (Előre ijesztgetnek egyesek, hogy ez lesz minden héten...)

Napközben elment a csoport, visszaköltözhettem a szobámba. Nyugi van. 

Ma pedig mindezek mellett Miriam, a Hausdame, aki közvetlen főnököm, megkérdezte, hogy nem bánnám-e, ha jövő héten két napot beosztana engem Hausdame-nak, hogy kvázi én legyek a "főnök" és megtanuljam milyen feladatokat kell Hausdame-ként elvégezni. Megdicsért, nagyon elégedett velem, és mondta, hogy nagyon gyorsan tanulok, ezért szeretné, ha kipróbálnám. Persze segít mindenben, sőt remélem én csak a félig-háttérben fogok figyelni a beosztás elkészítésénél, meg a takarító személyzet eligazításánál. 

Mindenesetre nagyon meglepett, és persze nagyon örülök neki. Tényleg megismerek mindent, és ez baromi nagy tapasztalat lesz a későbbiekben.

Szóval kedden-szerdán én leszek a főnök a Housekeepingen! :) Ez egyébként nem is olyan jó dolog, hiszen óriási felelőséggel jár. Az elmúlt hetekben nagyon sokszor ellenőriztem szobákat a takarítók után, és már akkor is rettegtem. Ha nem veszek észre valami hibát, koszos ágyneműt, foltos tükröt, és "tisztának" itélem a szobát, később a vendég panasza esetén engem vesznek elő, én leszek a hibás. Rajtam a felelősség. Hausdameként ez az egész sokszorozódik. Félek is, de ez olyan jó félelem. :)

Kaptam Miriamtól egy csomó papírt, amit át kell olvasnom a Hausdame teendőkről még kedd előtt. Aranyos volt, azt mondta, hogyha akarom fordítsam le magyarra. :):) Na majd meglátjuk :)

 

Ma napközben pár Bleiber, azaz maradó szobát kellett rendbe raknom. Ez már lassan rutinmunka, szeretem is. Viszont a vendégek sokáig alszanak, pihengetnek, a lényeg, hogy benn vannak a szobában. A 304-es szobába kopogtattam, mikor egy fiatalember kinézett, hogy "Jajj mindjárt megyek reggelizni, 5 perc és jöhet!", fél órával később megint kopogtam, megint kinézett, hogy "Bocsánat, bocsánat, jöjjön nyugodtan, megyek is rögtön!", majd kettőt fordul és a kezembe nyomott egy 10 eurós bankjegyet, azzal, hogy: "Danke!" és kiment a szobából.

...

ÚRISTEN!!! Láttam már 1,2 eurós borravalót a szobákban (persze sosem nekem volt kirakva, hanem a takarítónak), a srácok mondták, hogy ők láttak már többször 5 eurót is, sőt hallottam olyanokról (itt már megkérdőjelezhető a történet valós mivolta ) akik hallottak már ennél nagyobb borravalóról is. Na de ez, úristen! :):) Hát én olyan gyönyörűen rendberaktam azt a szobát, mint még soha!

Egyébként mesélték a többiek, hogy az elutazó vendégeknél gyakori, hogy a szobákban hagynak borravalót, de eddig nem nagyon láttam, csak ritkán, akkor sem nagy összeget. Szóval így indult a délelőttöm, végződött a hetem! :)

Holnap még egy, remélem "laza" munkanap, és indul a hét előről! De nem siettetem, mert már most félek, milyen rossz lesz a végén. Túl gyorsan megy az idő.

Puszi haza! Remélem meleg van és napsütés (most itt is:))

Egyszer fent, egyszer lent...

Valahogy ez a mondat jellemzi legjobban a napokat. 

Tegnap megszakadtam a munkában. rengetegen voltak a szállodában és nagyon sok dolgunk volt. Kellett nekem viccelődni azzal, hogy "előléptettek", megkaptam rendesen. Mivel tényleg gyorsan megtanultam a feladatokat, (ágyakat rendbetenni, ágyneműket-törölközőket feltölteni, fürdőszobát rendberakni) hétfőn teljesen egyedül csináltam mindent, 3 elutazó (ahonnan a vendégek végleg elmennek, teljesen ki kell takarítani a szobát, és mindent rendbetenni) és 5 maradó (ahol a vendégek maradnak, így csak új törölközőket kell bekészíteni illetve az ágyat rendbetenni) szobát kaptam, és ezeket eddig mindig párban csináltuk, és nagyon gyorsan végeztünk is velük.

Na hát így egyedül szerintem az összes létező magyar káromkodást kipróbáltam (persze vagányan, mert senki sem érti :) De végülis még így is korábban végeztem a dolgommal, és délután 3-kor megint Feierabend. :)

Tegyük hozzá viszont, hogy olyan kedvesen mosolyog mindenki, hogy egy-egy szembejövő vigyorgó kolléga vagy vendég láttán az ember elfelejt minden rosszat, és csak eszébe jut, hogy hol is van, és mit csinál, és hogy ez így milyen jó!

Ma pedig a szöges ellentéte mindennek. Reggel már rögtön azzal kezdte a drága fönökünk, hogy ma nagyon-nagyon lassan csináljuk az Unterhaltung-ot, mert nem sok dolgunk lesz, és lehetőleg ne végezzünk 11-kor a 16:30 helyett. :) Az Unterhaltung után 17 maradó szobát kaptunk hárman... viszont a pár szobában még harminc méter mélyen aludtak az emberek, és rekedt hangon kiabálták ki, hogy "Bitte nicht stören!", azaz, "Kérem ne zavarjanak!", ilyenkor pedig hagyjuk őket aludni szépen. Tekintve, a hihetetlen gyorsaságunkat  délben majdnem mindennel készen voltunk, így picit be kellett lassítani, ekkor következtek a dupla Kaffeepause-k és a pihenők.

Imádtam, hogy nyugis volt, nem pörögtünk, szépen lassan csináltunk mindent, közben sütütt a nap, csodás volt. :) 

Délután beszélgettem a Hausdame-val, kérdezősködött, hogy hogy érzem magam, hogy tetszik a gyakorlat, és hogy tervezem-e hogy hotelben dolgozom majd a későbbiekben. Aranyos volt, (bár nagyon töri a németet, és nehezen értem), de jó volt vele végre beszélgetni, mindig kicsit távolságtartónak éreztem.

Délután 3-kor pedig elzavart minket, hogy full-full megcsináltunk mindent, és hogy tünés 'Bis morgen", azaz "Holnapig" (Nekem meg szabadnapom lesz, bibibi :))

A tegnapi mélypontot persze rossz volt, de este hajókázni mentünk a magyar csapattal, és ez minden bánatomat elfelejtette. :) Kiss Annának meg a tavaly birgádnak írom, hogy csak 10 euró volt a Schiffrundfahrt, amivel egy egyórás hajóút keretében Kelet- és Nyugat-Berlin legérdekesebb nevezetességei mellett haladtunk el, és közben részletes infókat hallhattunk (angolul és németül) a különböző látnivalókról, épületekről. 

A csapat egy része megbánta, hogy erre költötte el ezt a 10 eurót, én szívem szerint még párszor   felülnék egy ilyen hajóra (remélem fogok is), mert csodás érzés, amikor tűző napsütésben a hajadbakap a szél, vagányan könyökölsz az emeletes hajó fedélzetén, és a hidak alatt elhaladva mindenki titeket fotóz a hidról. (Jó persze szeles, esős, csúnya időben ez sem akkora buli, ezért is hagytuk ki az első "kulturális hétből", viszont most bepótoltuk, és felejthetetlen volt.)

"Tanárnővel", vagyis Katival, akivel az elmúlt két hétben esténként (nem sört, ááá nem, hanem) vizet ittunk! :)

Kati kisfia, Bubu pedig nagyon vagány kapítány volt a hajón, alig tudtuk befogni egy ilyen címlapfotóra. :) 

Háttérben a Reichstag, és a lassan lemenő nap. :)

Holnap szabadnap, csütörtökön megint dolgozom, pénteken megint szabadnap, aztán 7 napig folyamatosan dolgozom... de meleg van, és Berlinben vagyok, és minden tökéletes.

Hiányoztok otthoniak, legyetek rosszak helyettem is!

Puszi

Előléptettek...

Nem egészen két hete vagyok itt, talán egy hete dolgozom a hotelben és máris. Gondoltátok volna? :)

Na jó azért nem kell szó szerint érteni, de tény, hogy nagyon elégedettek velem, és tetszik nekik, ahogy dolgozom, végzem a feladatokat. Nap, mint nap kapok dicséretet a legkülönbözőbb dolgokért. 

Most hétvégén a hotel alacsony foglaltságú volt, így kevesebb ember dolgozott (több volt szabadnapos), emiatt rám és a lengyel Beata-ra maradtak a 'Housedame' feladatok, azaz az elmúlt két napban a takarítócég munkatársai által végzett munkát ellenőriztünk, minden szobát lecsekkoltunk, hogy minden a helyén van-e, minden rendben van-e. 

Nem mondom, élveztem a helyzetet, viszont sokkal több mászkálással, és inkább Beata-nak (ő már többször csinálta ezt) több stresszel is járt. A másik oldala, hogy a magunk urai voltunk, és ha valamit elrontottunk mi (vagyis leginkább Beata) volt a felelős. 

Összességében élvezem, imádom az egészet. A munkában nem kell megrokkanni, a 8 órás munkaidőt még sosem töltöttem ki, pedig mindent tisztességesen megcsinálok, sokszor még többet is, de ma is fél négykor eljöhettem. A munkatársak pedig kedvesek, megértőek, és figyelnek ránk. Bár őszintén szólva ez inkább a külföldiekre igaz. Egy-két német munkatárs valahogy mintha másképp viszonyulna hozzánk, a világért sem beszélne lassabban, vagy pl. hochdeutschot a kedvünkért, és sokszor azt érzem, hogy lenéznek minket.
Szerencsére egy-két emberről van szó, a többiek abszolút imádnivalóak.

Nincs a szobámban internet, és az egyik francia gyakornok, Pauline rögtön felajánlotta (mert ő is lakott korábban a 113-ban), hogy nyugodtan menjek be néha a szobájába ha szeretnék internetezni, és ne a lépcsőházban írjak e-maileket. :) Larsen, a bartender pedig mindig aranyosan szolgál ki minket a vacsoránál, és minden reggel megkérdezni tőlem, hogy - "Alles gut bei Dir?", azaz Minden rendben Veled? 

Aztán Dominic a szakács, úristen milyen finom kajákat csinál nekünk, nem győzzük megköszönni. Pont ilyen férfi kell az ember mellé, aki ilyen jól tud főzni. :) 

Hosszú lenne a sor, de a lényeg, hogy tényleg mindenki aranyos a maga módján, a többieknek meg még gyakorolni kell. :)

Jajj a legfontosabb! MELEG VAN!!! 25 fok, vagy inkább több, tűz a nap és égeti a testem, és imádom. Erre vártam, és csodás. Persze most mondjuk annak lőttek, hogy 30 fokban fussak 7-8 km-eket, de ma szerintem estefelé már lehűl annyira a levegő, hogy kellemes lesz a városban kocogni.

Közben pedig a hétvégén eljött a megérdemelt "bulizás" ideje is. Végre újra Warschauer Straße, újra német sörök, újra fantasztikus hangulat, és egy olyan világ, ami nagyon hiányzott!!! 

Puszi :))

első szabadnap, első edzés, első hódoló :)

Ma volt az első szabadnapom, ami hihetetlen hosszú alvást jelentett, de sajnos korábban kidobott az ágy, mint terveztem. :( Lementem reggelizni, szépen mosolyogtam a dolgozó kollégáimra, akik irigykedve néztek, viszont megnyugtattam őket, hogy jövő héten meg 7 napot dolgozok majd egyhuzamban...

Aztán a mai nap valahogy az "elsők" napja lett.

Először is óriásit aludtam végre először délután. Fantasztikus volt, és kellett is, már eléggé el voltam fáradva és a folyamatos későnlefekvések-koránkelések sem segítettek ezen.

Majd kipihenten és vidáman indultam el végre először futni. Így első körben a Kurfürstendamm-ra. Nem tudom kocogott-e/futott-e már valaki a Kudamm-on, vagy másik híresebb bevásárló utcán, de szerintem megvan a maga pikantériája annak, amikor a Louis Vuitton, Cartier meg Rolex boltok előtt suhansz el, amikor a sétányon lévő éttermekből a friss pizzák illata megcsapja az orrodat, és amikor a harmadik srác mosolyog ezerrel és kiáltja utánad, hogy "lets go!". Imádtam. :) 

Az eső csöpörgött, mégis hajthatatnaul futni akartam, mert azokon a napokon amikor dolgozom egyszerűen este már nincs erőm, nagyon elfáradok. Viszont van a hotelben egy teljesen felszeret fitness és szauna részleg, amit nagyon szeretnék egyszer kipróbálni.... remélem a főnököm megengedi majd. :)

És a legjobb meglepetés is ma ért, rögtön megvan az első hódolóm is (nem mintha olyan sok lenne még, de így jobban hangzik :)) Amikor futni indultam, az ajtóm előtt egy kis csomagot találtam. Gőzöm sem volt, hogy mi lehet az, így lelkesen bontogatni kezdtem. Egy szivecske alakú nyalóka volt benne, With Love felirattal :):) Hát majdnem meghaltam a nevetéstől, nem hittem el. :)

A legviccesebb, hogy fogalmam sincs, hogy kitől kaphattam, szóval most kezdhetek nyomozni, hogy ki is a rejtélyes idegen. (Sejtésem szerint valamelyik kollégám, mert a vendégektől nem kapnék ilyesmit) 

Ha valakinek van tudomása az úriemberről/esetleg hölgyről(?), kérem ne tartsa magában :)

Ahogy mondtam, "elsők" napja, és remélem ez a nap így is folytatódik, és tekintve a holnapi szabadnapomat, elmegyünk végre bulizni is. :)

- Bist du Ungarin? - Ja. - Akkor ma együtt dolgozunk.

-Hallo. Bist du Ungarin? - kérdezte egy kedves srác ma reggel.
-Ja, ich bin. - válaszoltam fáradtan.
-Na, akkor ma együtt dolgozunk.
-ööööö... Ennyire látszik a fejemen, hogy magyar vagyok. :):):)
- Nem. :) Csak téged még nem láttalak.

Szóval ma így kezdődött a reggelem. Elvileg teljesen véletlenül István mellé osztottak be a mai napra, így miután elvégeztük a szokásos reggeli ellenőrzést a lobby-ban és a fittnessteremben, vele dolgoztam egész nap. Furcsa is volt hirtelen a németről átváltani, és végig magyarul beszélgetni, poénkodni egész nap.

Aztán miközben beszélgettünk kiderült, hogy István is dunántúli, és egyszer csak megkérdezte, hogy milyen egyetemre jártam:
- Geográfusként végeztem. - választoltam.
- Neeeem mondod. Én is.
- Neeeee, nem hiszem el. Én az ELTÉ-n.
- Én meg Szombathelyen. - itt már mindketten nevettünk. :)

Na szóval gondolhatjátok, jól telt a nap. Tegnap a hétfői betanulásom után én tanítottam be egy román lányt, majd Ilonával dolgoztam (NDK-s úszónő, szigorú és precíz, de vaj szíve van) ma pedig szembesültem a geográfusok jövőképével. Külföld - hotel - semmi szakma.  :)
Eszméletlen, hogy milyen kicsi ez a világ. Mondtam már korábban, de tényleg igaz, hogy mindenhol magyarba botlik az ember.

Tekintettel, hogy jó volt a hangulat, ma hihetetlenül gyorsan végeztünk a ránk bízot szobákkal, így délutánra már alig maradt feladatunk. Mégegyszer ellenőrizni kellett a reggeli menetrend szerint, ha valami piszkos volt az jelenteni, illetve megcsinálni. Majd később még személyes leveleket kellett egyes VIP szobákba felvinni illetve elküldtek a postára a vendégek számára bélyegért. Délután 4-kor megint végeztem. Zuhany, ebéd (inkább már vacsora)

És a legjobb az egészben, hogy holnap meg holnapután szabadnap. :) Imádom ezt az egészet. Folyamatos a pörgés, mindenki teliszájjal mosolyog, lassan már a Bajorországból érkező Miriam németét is kezdem megérteni (eddig és ezután is határozottan bólogatok, de lassacskán egy-egy szó megmarad) :)

A hotel egyébként ezen a héten full teltházon van, minden szoba foglalt. Ugyanis most van a Berlin Fashion Week, ezért főként újságírók, tv-sek, fotósok nomeg VIP vendégek vannak a szobákban, és mindenki a Fashion Week rendezvények után érdeklődik. Kicsit stresszes ez a pár nap a recepción dolgozóknak, ma is többször be kellett segíteni, amikor már a 8. vendég jött oda, hogy sürgős dolga van és foglalkozzunk vele. Viszont örülünk, mert teltház van, és az profitot hoz. :)

Holnap délig alszom! Najó fél 11-ig, mert 11-ig van reggeli, utána pedig remélem mászkálás, nézelődés (ha a Wetter is úgy akarja) és Berlin, Berlin, Berlin minden mennyiségben! :)

Alles Gute! :)

Amerikai Nagykövetség Maci :)

Erster Arbeitstag

Megvolt az első munkanapom! Reggel jelentkeztem az irodában a Hausdame-nál, aki a mai napom felügyeli a Housekeeping munkáját, és tőle megkaptam az egyenruhámat, majd később a névtáblámat is. Most már teljesen beleillek a munkakörnyezetbe, és a többi dolgozó sem néz rám annyira furcsán, mint eddig mikor a konyhában mászkáltam civilben, és fogalmuk sem volt, hogy ki vagyok.

A munkaidőm 8-tól délután fél 5-ig tartott, beleszámítva egy félórás ebédszünetet. Reggel 8-kor a mellém beosztott Beata-val is találkoztam, ő segített mindenben, megmutatta, hogy mit hol találok, és elmondta az Unterhaltung-ot, mely alapján rendbe kell rakni a hotelszobákat és az épületet. Kipróbáltam például az irapi pórszívót, úristen fantasztikus, komolyan az otthoni R2D2 ehhez képest kutyafüle. Imádni fogom a pórszívózást. :)

Beata egyébként lengyel, ezért tökéletesen el tudunk kommunikálni németül, ha meg valami nem jut eszünkbe, az összecsengő szláv szavakból vagy kitalálom, hogy mit akar, vagy marad az activity…, mégis jobban megértem, mint az echte német kollégákat, hihetetlen, hogy milyen csúnyán, és hadarva lehet beszélni németül.

Napközben ellenőriznünk kellett a lobby-t, ügyelni a rendre, ha valami esetleg koszos, azt tisztítani. A hotelben egy takarítócég dolgozik, így alapvetően ők tisztítják a szobákat, a Housekeeping feladata nekik segíteni. Feltöltöttük a hiányzó törölközőket a szobákban, a fittness teremben, és a vendégek kéréseinek is igyekeztünk rögtön eleget tenni. Nem mondom melós volt, de hipp-hopp elment az idő. Fél 12-kor ebédeltünk a személyzeti konyhán, majd folytattuk tovább, és fél 4-kor már minden aznapra ránkbízott feladattal végeztünk. Ilyenkor jobb esetben Feierabend (szabad-este, azaz munkaidő vége) van, de közben akadhatnak még feladatok, így végül 16:00-kor végeztünk.

Beata megnyugtatott, hogy ma könnyű napunk volt, ennél csak rosszabbra számítsak, de őszintén szólva nagyon élveztem, ment a pörgés egész nap. Mindenki baromi kedves, teli szájjal mosolyognak rám, és sokan kérdezősködnek is, hogy mit csinálok, miért jöttem ide a hotelbe.

Megismerkedtem a görög pincérsráccal, akiről mindenki azt mondja, hogy a csapat legőrültebb tagja, a ghánai konyhai segítővel, valamint még 2 szakáccsal. Apukám azt mondta, hogy a „szakácsokkal legyél jóban, akkor nem lehet baj” Igaza lehet. :) Ma Sefika, a török szakácsnő is szó nélkül csinálta nekem a finomságokat délután. Csodás répalevest és wurst-ot kaptam, tényleg úgy néz ki, hogy nem fogok éhen halni. :)

Este még (tekintettel a 25 fokos elképesztően hihetetlen hőségre)  elindultunk, hogy egy laza séta a Warschaueren, egy-két sör, meg egy Open-Air Film a Reichstag történetéről tökéletes befejezése lesz a napnak. A Brandenburgi kapunál már gyűltek a felhők, szerencsére be tudtunk húzódni az itéletidő elől, de nem nagyon akart elállni, így lemondtunk a filmezésről. 

Még most is esik, katasztrófa. Ez az 5. napom itt, és eddig minden nap esett. (Szeretnélek emlékeztetni drága Berlinem, hogy csak azért jöttem ide, mert Írországban évi 320 napot esik az eső, ne hozz rám szégyent, szedd össze magad!!!)

Holnap új nap, reggel 8-kor kezdek. Lassan megismerek mindenkit, érdekes nagyon soka  külföldi, eddig talán 2 németen kívül franciák, görögök, brittek, spanyolok, afrikaiak és persze ázsiaiak is dolgoznak a hotelben, richtig multikulti. :) 

Bis bald. 

Eszti