Már augusztus 15-e van. Vészesen közeledik egy dátum, még 5 nap... és én nem akarok hazamenni... Nem akarom, hogy vége legyen...
A hét elején Hausdame voltam a hotelben. Kicsit már elszoktam a feladattól, de igyekeztem mindent a tanultak szerint csinálni, viszont valahogy hétfőn semmi sem akart sikerülni. Pár vendég elégedetlen volt a szobájával, ki akartak költözni, akkor gyorsan át kellett csoportosítani a kitakarítandó szobákat a szobalányok között, hogy valaki plusz 2 Abreise szobát még meg tudjon csinálni. Egy szobában elromlott a TV, a klima, és nekem eközben 2 új gyakornokot kellett pesztrálnom meg vagy 40 szobát leellenőriznem. (Egyébként egy szavam sem lehet, nagyon nyugis nap volt az átlaghoz képest, volt olyan hogy 90 szobát kellett lecsekkolnunk egy nap... nem kívánom senkinek :))
Kedden is pörgés, szerencsére kevesebb szobával, viszont fullon volt a szálloda, azaz 152 szobát takarítottak a szobalányok. És jóval munkaidő után befutótt egy kérés a recepciótól, egy kedves néni nem volt elégedett a szobájával és szeretett volna minden körülmények között egy kevésbé hangos, nyugisabb, nagyobb szobát kapni, így hiába volt Feierabendem már délután 3-kor, fél 5-kor még a gyakornokokkal pakoltuk a szobát, persze ők is szitkozódtak rendesen.
Nagyon megszerettem a Housekeepinges csapatot. A szobafiúk egyenesen imádnivalók, mindenki olyan boldogon köszön, ha meglát. Két srác Nepálból jött, (Nepálból, úristen...) és az egyikükkel, Devivel a napokban beszélgettem hosszabban, már van egy építész diplomája és most továbbtanul Frankfurtban, eszméletlen. Sajnos ő szeptemberben elmegy majd a hotelből. Aztán van két Vietnámi hölgy. Az idősebb, Frau Pham eredetileg tanárnő volt Vietnámban, most az egész család itt lakik Berlinben.
Mindenkit nagyon megkedveltem, nem tudom mi lesz itt jövő héten, búcsúzkodás... meg minden ááá :(:(
Most már tényleg itt a célegyenes, sokan kérdezgetik tőlem, hogy mi lesz? Hazamegyek, maradok, mit csinálok?
Nem titok a válasz. Most hazamegyek, elkezdem az egyetemet, de szerencsére megvan az a lehetőségem, hogy bármelyik félévben passzíváltathatok, és majd ha később úgy gondolom, akkor visszajövök pár hónap, fél év vagy egy év múlva (Miért gondolom már most azt, hogy 2 egyetemi hét után ez az érzés ezerszeresére fog nőni???)
Az nem kérdés, hogy egyetem után, azaz kb. 2 év múlva biztosan kijövök Berlinbe. Szeretnék itt élni, itt dolgozni, egyszerűen imádom ezt a várost, a pezsgését, a varázsát, ami nem hagyja, hogy unalmassá válljon számomra.
De 2 év hosszú idő... és 2 év alatt bármi megtörténthet, de boldogan vágok bele ebbe a két évbe, mert a végén ott van Berlin. :)
Valahogy nem vonzott az állatkert, jó biztos érdekes, meg különleges, de állatkert mindenhol van alapon nem akartam elmenni. :) De szerencsére István meggyőzött, hogy ezt látni kell!!! :):) Igaza volt, baromi szép az egész, és óriási. Legalább 3 órán keresztül sétálgattunk, és azért tempósan mentünk. Pont odaértünk a fókashow-ra, ami nagyon szuper volt. Kosárlabdával meg frizbivel játszottak a fókák, integettek, szaltóztak, persze szigorúan csak kajáért... jutalomfalat járt minden feladat után. Szemrebbenés nélkül kérték, sőt néha-néha bele is hajoltak a vödörbe egy kis plusz halacskáért. :)
Az oroszlánok meg a tigrisek viszont szörnyű körülmények között élnek, baromi kicsit ketrecben, kicsit kifutóval. Egész nap fekszenek, néha esznek valamit, és ennyi. Két oroszlán folyamatosan körözött a ketrecében, mint a gyogyósok... szörnyő látvány volt. És persze 50 ember egyszerre szeretné őket lefotózni A4-es méretű tablettel.
Esküszöm az ember+fényképező/telefon/tablet= egy új állatfajjal. Szemérmetlenül fotóz, nem zavarja, hogy eközben áttapos 3 kisgyereken, 2 kutyán meg fellök mindenkit. Ha esetleg te is fényképeznél egyet, meglök, vagy eleve eléd áll. A legjobb, hogy egyesek képesek végigfényképezni/végigvideózni egy múzeumot/állatkertet, anélkül, hogy a saját szemével rápillanta bármire is, mindent a lencsén keresztül néz. Nem éli/ nem élheti át igazán a hely hangulatát, nem érzi az illatokat, nem látja a színeket, a rejtett kis apróságokat, mert csak arra koncentrál, hogy megörökítse az utókornak. Persze aláírom, szép dolog, én is szeretek fotózni, de biztos vagyok benne, hogy sokan sosem veszik elő újra a képeket, egyszerűen boldogok, hogy megvan a gépen, vagy kiírva dvd-n. :) Szóval igen, fellöktek párszor, és elémáltak tablettel, de tűrtem, mert ezek a gondolatok jártak a fejemben. Biztos voltam benne, hogy az illető most boldog, mert sikerült lefotóznia valamit (sok esetben nem is tudja, hogy mit).
A gorilláknál találtunk egy szobrot, kiköpött mását, drága Izmaelemnek, akihez oly keserédes emlékek fűznek az egyetemről. :)) Talán a kecskék voltak a legcukibban, mert voltunk kecskesimogatóban is ám, de azért a gülüszemű baglyokat is megzabáltam volna :):) Imádtam ez egész napot!!! Nagyon jó volt, szóval aki tervezgeti, hogy esetleg elmegy, vagy még csak gondolkodik, ne hagyja ki, mert óriási élmény. :)
Az hogy mi vár rám a péntek -szombaton, le sem merem írni.... Megint egyedül leszek konyhafőnök.... és pénteken 230, szombaton 200 főt fogok reggeliztetni.... Eddig meg itt sírtam a 150 fő miatt. Félek, szó szerint félek. :)
Ha esetleg nem élem túl, szeretlek Titeket!!! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése